Elsőbbséget élvez a Mobil hirdetés – Google AdWords változások
Az emberek manapság pirkadattól alkonyatig – és még tovább is – magukhoz láncolják okostelefonjaikat, kiváló kapcsolatépítési lehetőséget adva ezzel a vállalkozásoknak. A Google évek óta tereli a hirdetőket a mobil hirdetési trendek irányába, most azonban egyértelműen kijelenthető: „A mobil az első”
Miért?
Több trillió keresést indítottak már a Google hálózatain mióta az iparág vezető kereső szolgáltatója lett, és friss statisztikák szerint több, mint fele mobilról vagy tabletről történt. Ez óriási átalakulást feltételez a keresési szokásokban, ha azt is szem előtt tartjuk, mióta léteznek a mai okostelefonok.
Összeszedtük mit érdemes tudnod a közelgő változásokról.
Hosszabb hirdetési szöveg
Nemrég a Google eltörölte a jobboldali hirdetéseket, hogy az eszközök közötti hirdetés megjelenítési különbségek csökkenjenek. Ezzel nyilvánvalóan lehetőséget adott hosszabb, tartalmasabb hirdetési szövegeknek minden eszköz számára. A hirdetések innentől kezdve két 30 karakterből álló címet és 80 karakternyi leírást kaphatnak, valamint nő a megjelenített URL-nek adható betűk száma is. Korábbi tesztek alapján 20%-al nagyobb átkattintási arányt értek el az új szabály szerint alkalmazott hirdetések a jelenlegivel szemben. Valószínűleg érdemesebb lesz az első 3 pozícióban megjelenni.
Reszponzív display hirdetések
Nem kell többé bajlódni a különböző grafikai méretekkel, ugyanis a Google AdWords ezt is megszűnteti. Az algoritmus igyekszik a legalkalmasabb formátumot kiválasztani, hogy tökéletesen jelenjen meg a display hirdetésed.
Eszközönként állítható licit
Pillanatnyilag az alapértelmezett maximális CPC-t asztali gépek kereséseire határozod meg, és az ahhoz viszonyított ajánlatkorrekciót állítasz be mobileszközökre. A Google frissítésnek köszönhetően mostantól minden eszközre külön-külön lesz lehetőséged beállítani alapértelmezett licitet. Ugyanez a frissítés teszi lehetővé, hogy az ajánlatkorrekció értékhatára +-900%-ra emelkedik.
Új lokális keresési hirdetések a Google Maps-en
A lokális keresés mobilon 50%-al gyorsabban nőtt, mint az általános keresőbe beírt kifejezések a hordozható eszközök esetében. Ahogy a képen is látszik, a Google Maps-en leadott keresések kiegészülnek hasonló ajánlatokkal, logókkal, egyéb információkkal. Tehát lehetőséged lesz a találati listát kiegészíteni a vállalkozás logójával, termék ajánlatokkal, pillanatnyi készletinformációkkal az általános információk megjelenítése és útvonaltervezés mellett.
Bizonyára minden hirdető számára érdekes változások lépnek életbe a hamarosan. Érdemes résen lenni a Google Adwords trendeket illetően, hogy a vállalkozásod hamarabb kihasználhassa a fejlődésben rejlő lehetőségeket, mint a konkurenciád. Kövess minket és bátran kérdezz tőlünk.